Egy újabb cikk következik az októberi hálaadó napunkról, más szemszögből, más részletekkel a délutáni alkalomról. (Tóth Teodóra írása)
Emlékezz vissza az útra, és Megváltódat áldd!
Hálaadó ünnepség a 130 éve fennálló debreceni gyülekezetért és a 115 éves énekkaráért
A 2022-es év hálaadó napja több okból is kiemelkedő. Ebben az évben emlékezhet a gyülekezet rá, hogy már 130 éve vezeti az Úr áldásokban, örömökben és nehézségekben is hűségesen a debreceni baptista hívőket. Ugyanígy jubileumi fennállását méltatja az énekkar is, melynek a gyülekezetben mindig kiemelt helye volt.
A hálaaó nap délutánján először Pető István, elöljáró köszöntötte a testvéreket, s arra irányította a figyelmet, hogy az emlékezés nagyszerű lehetőség arra, hogy még inkább odaszánjuk életünket az Úrnak, elődeink példáján újabb lendületet, inspirációt kapjunk. Ez a visszaemlékezés nemcsak azokra a testvérekre mutat, akik az elmúlt 130, illetve 115 évben szolgáltak, hanem Isten áldott munkáját dicsőíti.
Buzdításában Pető István a Jeremiás siralmaiból vett igék (Jer.sir.3,20-26) alapján aláhúzta, hogy alázatosan kell emlékeznünk a múltra, a jóra éppúgy, mint a nehézségekre, próbákra. Fontos, hogy a gyülekezetbe Isten szeretete vonzza be az embereket. Ha az előttünk lévő generációk nem keresték volna tiszta szívvel az Urat, akkor ez a gyülekezet nem lenne itt. Ennek ellenére nekünk előre is kell tekinteni, hiszen örökségünk még előttünk van: a Mennyben.
Hálaadás a gyülekezetért
Bereczki Lajos, a gyülekezet volt vezető lelkipásztora, a Baptista Teológiai Akadémia rektorhelyettese azzal kezdte visszaemlékezését, hogy rámutatott, hogy ezzel is az a célunk, hogy minket, a jelenben élőket szólítson meg Isten, hogy az előttünk járóknak méltó utódai legyünk. Vágyunk arra a bizonyosságra, hogy az Örökkévaló indította el ezt a gyülekezetet, s ha ennyi éven át megtartotta, a jövőben is velünk lesz, s lesznek olyanok, akik majd a nyomdokainkba lépnek, hogy Isten dicsőségére éljenek. Legyünk hálásak a lelki mérföldkövekért!
Izrael népe többször fizikai emlékeztetőket helyezett el, mert Isten nagy tetteit, ígéretei beteljesülését rögzíteni akarta. Világossá akarták tenni, hogy csak egy igaz Isten van, aki csodálatos győzelmeket adott (például 1Sám7,12 és Józs4,6-7). Józsué könyvében az is alá van húzva, hogy nem csak fel kell állítani az emlékezés köveit, hanem el kell mondani a fiaknak, hogy mit tett az Úr! Példát mutatni az gyermekeknek, a kívül valóknak. A mai kilátástalan időkben nekünk a mi hatalmas Istenünk tetteiről kell bizonyságot tennünk.
Bereczki Lajos a gyülekezet elmúlt 130 évének fontos mérföldköveit említve elmondta, hogy a 100. jubileum alkalmából született egy kis kötet is, melyben részletesen fel vannak jegyezve a fontosabb részletek.
Személyes életünknek is vannak lelki mérföldkövei, melyek akár összekapcsolódhatnak a gyülekezet jeles eseményeivel. A megtérésünk, a szolgálatba állásunk, Isten jelenléte és segítsége a nehéz helyzetekben, amikor Isten nagyságos dolgait tapasztalhatjuk meg. Kiemelkedő volt a gyülekezet életében az imaház építése: a munkálatok idején csodás egységbe forrt a gyülekezet. Maga az épület is fizikai emlékeztető, miszerint Isten azt akarja, hogy népe egységben legyen. Megemlékezett róla, hogy Czuczor Sándorné Melinda testvér a legrégebbi tag, aki ebben a gyülekezetben merítkezett be 1954. november 4-én és azóta is hű tagja a közösségnek.
Az 1Kor15,58-ban így szól az ige: „Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.” Krisztus feltámadásának evangéliuma van megírva az 1Kor 15-ben. Ez az utolsó igevers tehát Krisztusra mutat, miatta, egyedül érte van bizonyosság és buzgóság a szívünkben. A világ próbál eltántorítani, de Isten erőt ad a hű megálláshoz, hogy példák lehessünk az utánunk jövőknek. Az ige buzgóságra int, az Úr munkájára, hogy minden tevékenységünk Istent dicsőítse.
A gyülekezet megalakulásának körülményei
A debreceni gyülekezet megalakulásának rövid történetét is ismertette Bereczki Lajos. Az emlékezet szerint 1891-ben a debreceni piacon két ún. talyigás összeütközött, s ennek nyomán nagy csődület keletkezett. Épp ekkor piacozott Debrecenben két fiatal leány, Jankó Sára és Jankó Zsuzsa, akik a Derecskei Baptista Gyülekezet tagjai voltak. A Lélek bátorította őket, hogy a hitükről beszéljenek az embereknek. Egyetlen személynek a szívét ez nagyon megérintette. Ezt az asszonyt Tóth Istvánnénak hívták, aki szeretett volna többet hallani tőlük. Az asszony a lakására hívta őket, a Kinizsi utca (ma Kuruc utca) 38. sz. alatti házba. Derecskéről és Hajdúböszörményből később többen is jöttek, hogy bizonyságot tegyenek neki, így ez az asszony és a férje is megtért.
Az első igehirdető, Mári Lajos itt volt katona, ő a sarkadi gyülekezet tagja volt. Később megjelent Kornya Mihály, a nagy „parasztapostol”, aki úgy hirdette már az igét, hogy egy év alatt heten megtértek, ők még Hajdúböszörményben merítkeztek be. 1892-ben ennek nyomán alakult meg a Debreceni Baptista Gyülekezet. Eleinte Tóth Lajosék házánál voltak a gyülekezeti alkalmak. 7 év alatt 5 helyen volt a gyülekezet, mígnem 1919-ben megvették azt az épületet, melyet imaházzá alakítottak, a mai imaházunk elődjét. Az új imaház 1982-86 között épült fel a hívek nagy összefogása és Isten segítsége által.
A 19. sz. végén nagy léptékben növekedett a baptista gyülekezetek száma Magyarországon. 1894-ben felosztották a missziómezőt Kornya Mihály és Balogh Lajos között, aki a hamburgi teológián végzett. Ekkor Debrecen Hajdúböszörményhez került, s ezután kezdte Szűcs Imre látogatni a gyülekezetet Hajdúböszörményből, s ide is költözött. 1903-ban lelkipásztorrá avatták, ő lett a gyülekezet első lelkipásztora. Debrecen önállósult 5 körzeti állomással.
Nagyon fontos, hogy a baptista hit alapja a Biblia kizárólagos tekintélyének elfogadása. A Bibliában olvashatjuk, hogy az Úr a hitvallók bemerítését rendelte el: akik megtértek, újjászülettek, azok bemerítkeztek. Azt, hogy eltemettettünk a régi életünk számára és feltámadtunk egy új életre, semmi más nem szimbolizálja jobban. Tehát baptista hitünk ehhez a bibliai alaphoz ragaszkodik. Természetesen az utána következő szent életben járást is komolyan kell vennünk. A Debreceni Baptista Gyülekezet születésénél is ezt látjuk, hogy minden baptista hívő misszionárius is egyben, hiszen akkor is két leány tett bizonyságot, a saját hite és megtapasztalása, tudása szerint. Tehát hűséggel és buzgósággal kell szolgálnunk a tőle adatott helyen, tőle vett erővel a nekünk ajándékozott talentumokkal az Ő dicsőségére, azzal, hogy sok gyümölcsöt termünk. A gyülekezet jövője is így adatik, ebben kell szilárdan munkálkodni, tudván, hogy fáradozásunk nem hiábavaló.
Az énekkar 115 évének emlékképei
Fodor István, a gyülekezet presbitere korábban az énekkar lelki vezetője is volt. Ő emlékezett hálás szívvel azokra a hívő testvérekre, akik énekes, zenei szolgálatukkal alakították, formálták ezt a közösséget. Kiemelte, hogy a hosszú névsort nem is lehetne részletesen felsorolni, akiknek része volt ebben, ellenben egy valakit mindenképp a figyelem középpontjába szeretnénk állítani, azt a személyt, akinek éneklünk, a Mennyei Atyát.
A baptista gyülekezeteknek, így a debreceninek is szinte kezdetektől fogva elmaradhatatlan része az éneklés és a zenélés.
A soronkénti diktálásra emlékezve Nagy Károly nevét említi Fodor István, ő volt ugyanis, aki az énekeket diktálta a múlt század első felében, amikor még nem jutott mindenkinek énekeskönyv.
Hálát adhatunk az énektanítókért, karvezetőkért, dicsőítést vezetőkért, mindazokért, akik ebben a szolgálatban is elöl járnak.
1907-ben egy hajdúszoboszlói fiatalember, Varga Lajos vezetésével alakult meg az énekkar. Még ebben az évben a vonós zenekar, két évvel később pedig felállt a fúvós zenekar. Először a Sion énekei c. kottáskönyvből a Min szívem örül c. éneket tanulták meg. Ez az ének sokaknál induló darab volt. „Min szívem örül: egy szó, amitől lelkem, mint Naptól a ború felderül…” hangzott az énekkar által is a régi szép dallam.
Konferenciákról, evangélizációs alkalmak jelentőségéről beszélve a fúvós zenekar hírvivő szerepére tért ki Fodor István, mely már 1909-től hirdette a gyülekezet eseményeit városszerte. Amikor a rézfúvós hangszereket 1945-ben magával vitte a vörös hadsereg, nehéz volt ezeket pótolni, de a testvérek hittel újrakezdték, s ameddig csak a rendszer engedte, szólt a fúvós zenekar. A hangszerekért külön is hálát adva a felújított orgona és egy trombita hangzott fel a gyülekezet örömére az ünnepi délutánon.
Énekes könyveink, komponistáink
Az 50-es évektől egészen a 80-as évekig a baptista zenészek, komponisták annak ellenére végezték munkájukat, hogy sok esetben ez egzisztenciális hátrányt jelentett számukra. Az Úr azonban megáldja az odaszánást, és munkájuk nyomán igényes kiadványok láttak napvilágot, új énekek, átdolgozások születtek. Fontos cél volt megőrizni az értéket, de nem elzárkózni az újtól. A politika féltette a gyerekeket a klerikális hatásoktól. Gyermek énekeskönyvet emiatt nem lehetett külön kiadni. A Hit hangjai függelékeként jelenhetett csak meg gyermekének gyűjtemény. A baptista vasárnapi iskolásoknak azonban ez fontos segédlet volt.
Miért volt a kezdetektől elmaradhatatlan része az ének és a zene a baptista gyülekezeteknek? Az ének kivétel nélkül dicsőítés, a trónig vezet el, annak szól, aki a trónon ül. Fontos feltenni magunknak a kérdést? Kinek szól az én életem éneke? A világ tülekedik a bálványok imádásáért, hogy akár a ruháját megérintsék az áhított személynek. Ha az Isten trónja előtt állsz és neki énekelsz, megtisztulnak a gondolataid, a belső embered, megnyílik a szíved: az Ő szeretete nyitja meg. Szeretnéd együtt énekelni a megváltottak énekét! Énekeljünk az Úrnak, hiszen a mi segítségünk az Úr nevében van, ha nem lett volna velünk, már elvesztünk volna. A múlt áldásait látva, ezekért hálát adva, mennyei reménységünk van a jövő felé tekinteni is.
Köszönet mindazoknak az odaszánásáért, akik ezeknek az ünnepi alkalmaknak a fényét szolgálatukkal emelték, tehetségüket, idejüket az Úrnak szentelték és mindannyiunk gyönyörködésére szólhatott a dicsőítés! Istené legyen a dicsőség!
A délutáni ünnepi alkalom végén hálatelt szívvel zengte a gyülekezet az énekkarral a lélekemelő dallamot: „Szívből köszönöm, Uram, az életet! Mind a jóért, mit oly bőven adtál nekem, zengek hálaéneket…”
